Néhány szó a PISA-eredményekről

A PISA-mérés a magyar oktatásügy foci vb-je. A magyarok eredményei nem érik el az európai átlagot sem, viszont állampolgári jogon minden magyar ért hozzá, és meg is tudja magyarázni. A legújabb, 2025-ös eredményeket nálam sokkal felkészültebb kutatók elemzik a legkülönbözőbb fórumokon, így én csak néhány személyes benyomást osztanék meg itt.

(1) A magyar diákok olvasásból szignifikánsan az OECD-átlag alatt teljesítettek. A romlás nem magyar jelenség: a digitalizáció, a Tik-Tok generáció olvasási és szövegértési teljesítményének drámai romlása világjelenség. Ez azonban nem gyógyír arra, hogy a magyar 15 évesek csaknem harmada (32%) képtelen meghatározni egy közepes hosszúságú szöveg fő gondolatait vagy elgondolkodni a szövegek céljáról és formájáról. Kína fejlettebb régióiban a 15 éves diákok 93% képes erre! Az egyik ilyen tartományban, Sanghajban volt szerencsém pár éve egy UNESCO-tanulmányúton részt venni, és a meglátogatott iskolákban jó felszerelt, esztétikus, vonzó könyvtárakat láttam, a folyosókon könyvet olvasó gyerekekkel találkoztam, a kollégák pedig elmondták, hogy a kínai oktatási kormányzat nemcsak a diákoknak, de a tanároknak és a családoknak (!) ad kötelező és ajánlott irodalomjegyzéket, és az otthon, családi körben olvasott könyvekről az iskolákban is beszámolnak a gyerekek. A diákok úgy írnak fogalmazásokat, hogy ők elkezdik, a tanár folytatja, majd nekik újra kapcsolódniuk kell a történetfolyamhoz és így tovább. (2) A magyar diákok 34%-a nem képes matematikailag ábrázolni egy egyszerű helyzetet (pl. két alternatív útvonal teljes távolságának összehasonlítása vagy az árak átváltása egy másik pénznemre)! Kiemelkedő teljesítményt matematikából a magyar tizenötévesek 5 százaléka ért el, ez az arány a már említett kínai régiókban (Beijing, Sanghaj, Csiangszu, Csöcsiang) több mint a diákok fele (54%). A majdnem tizenegyszeres különbség egészen riasztó munkaerőpiaci és versenyképességi különbségeket vetít előre. (3) A magyar iskola továbbra sem képes csökkenteni a leggyengébb és a legjobb diákok (a legalsó és legfelső 10%) közötti különbséget. Ez nem egyszerűen oktatási, hanem súlyos méltányossági problémára is utal. Természettudományban a társadalmi-gazdasági státusz szempontjából a felső negyedbe tartozó diákok és a az alsó kvartilisbe tartozó hátrányos helyzetű tanulók közötti teljesítménykülönbség 103 pont, ami 18 ponttal több, mint az OECD átlag. Ráadásul az elmúlt évtizedben ez a különbség a legtöbb országban csökkent, nálunk változatlan maradt. (4) A gyenge átlageredményeket sokáig azzal "magyaráztuk", hogy a tanulmányi diákolimpiákon elért sikerekkel is igazolt kiemelkedő tehetséggondozás miatt a magyar iskolában kevesebb energia jut a hátránykompenzációra, felzárkóztatásra. A legújabb számok alapján ez a magyarázat (inkább magyarázkodás) sem állja meg a helyét: kevesebben kerültek be legalább egy területen a legkiválóbb teljesítményt nyújtó diákok közé, mint a vizsgált országok átlagában (Magyarországon 3-5%, az OECD-országok átlagában 6-8%).Ismét tükörbe néztünk tehát, és egyre kevésbé tetszik, amit látunk. Talán a jelenlegi oktatáspolitika képes lesz nem a tükröt összetörni, hanem tenni azért, hogy kicsit kedvezőbb legyen a kép. Nagyot zuhantunk, mélyről indulunk ... de innen szép nyerni.